A Töltöttkáposzta Fesztivál története - 2/1 - Töltöttkáposzta Fesztivál
A Töltöttkáposzta Fesztivál története - 2/1

A programban néptáncegyüttesek előadásai szerepelnek, viseletbemutatók, amelyek által együtt van jelen minden résztvevő település hagyományvilága, kulturális értékeik. Ugyanakkor, a fesztivál harmadik napján a sóbánya ad helyet a klasszikuszene-koncertnek, amelyet a földalatti ökumenikus kápolnában tartanak. Ezt egy állófogadással egybekötött folklór-program követi, a fesztivál záróakkordját is képezve egyben.

A jókedv mellett, amelyet mindenképp maga után von, a rendezvény hozzájárul a résztvevő települések közötti kulturális kapcsolatok megalapozásához, valamint a gasztronómiai hagyományok népszerűsítéséhez is, előtérbe helyezve egy konyhaművészeti csodát, a TÖLTÖTTKÁPOSZTÁT, amely eredetiség, változatosság, találékonyság kategóriáiban kínál bemutatkozási lehetőséget.

2010-ben 30 csapat vett részt a versenyen. Látogatóként külföldről és belföldről egyaránt kb. 20000 résztvevőt számlált az esemény.

A 2010-es év nyertesei:

A legfinomabb töltöttkáposzta: I. Felsosofalva – Felsősófalva
A legeredetibb töltöttkáposzta: F.A.K. – Székelyudvarhely
A legszebb tálalás: Debrecen I. Baráti Társaság – Debrecen
A legváltozatosabb felhozatal: Favágok – Szolnok
A legnagyobb töltelék: Mosónők – Budapest
A legkisebb töltelék: Mosónők – Budapest
A legfiatalabb versenyző: Pensiunea Trifoi – Harja, 3 éves

A 2009-es év nyertesei:

A legfinomabb töltöttkáposzta: Kukorica Jancsi Hagyományőrző Csapat – Parajd
A legeredetibb töltöttkáposzta: Élő Erdély Egyesület – Csikszereda
A legszebb tálalás: Sóvidék Csapata – Parajd
A legváltozatosabb felhozatal: Pensiunea Trifoi – Bákó
A legnagyobb töltelék: Hotel Păltiniş – Sinaia
A legkisebb töltelék: Mosónők – Budapest
A legfiatalabb versenyző: Kukorica Jancsi Hagyományőrző Csapat – Parajd




Médiatámogatók

etv udvarhelyihirado csikihirlap gyergyoihirlap vasarhelyihirlap szekelyhon pluszportal
szekelytv korabelierdely sovidektv sovatainfo radiotg kronika nepujsag
hargitanepe

Partnerek

parajd forraskozpont hargitamegyeitanacs sovidekikisterseg sovidek hotelpraid idelabam comunitas sobanya transtur
mammoth kpt-gondnoksag

Főtámogatók

citizens

citizenship

Támogatók

amigo

segafredo

petry

kolibri

selgros

sandor

qualitas

communitas